Wolfgang:
Azt hittem én, sikeremet látva
együtt örülsz majd vélem!
De nem így lett!
Hiszen te akkor szeretsz csak,
hogyha gyenge bábnak látsz!
Neked fáj, mit elértem!
És amikor szólok, hidd el,
jó úton vagyok én!
Nézel, mint ki mit sem ért!
S, eltaszítasz!
Miért nem fogadsz el?
Miért nem szeretsz, mért?
Nem tagadom, bennem bízni
hiba tán!
Nem kaptál elég hálát!
Igazad van: lelkem örömvadász,
izgat minden egyes perc,
ha élvezet jár át! Mit tehetnék?
Ben tél a csínytevő gyerek,
aki mindig voltam én!
Egyre csak kérdi: miért nem
fogadsz el?
Kérlek, mondd meg, mért?
Mért várod el, hogy olyan legyek,
mint te?
Mért kéne, mást játsszak - ez
vagyok én!
De a legszörnyűbb, hogy meg
nem értem,
mért tagadtál meg engem,
hisz én nem voltam soha más!
Akkor bűnösnek mért látsz?
A bűnöm az csupán,
hogy mért nem járok más
nyomán!
Óvtál engem gyönge,
kicsi gyermekként,
biztonságot adtál!
Míg élek én, elkísér,
támaszt nyújt sok gond során,
kétségek közt,
mint emlék, használ!
De nem tehetek mást!
Sorsom szólít - mennem kell
az úton!
Ha másképp élek, mit ér a lét?
Érteni ezt miért nehéz?
Miért nem fogadsz el engem?
Miért nem szeretsz te engem?
Miért nem szeretsz te engem,
mondd meg miért?