Benvolio:
Miért az én dolgom ez,
hogy a barátom, ki szerelmes,
Tőlem tudja meg, az imádott lány
halott?

Egyikünk sem készült rá,
hogy a végső romlás jő hozzá,
De az úgy zuhant a városra, mint
egy hatalmas pók hálója!
Csupa király élt köztünk,

sokat ökörködtünk, nevettünk,
De minden játék visszavág,
nincs ki feltámassza Júliát,
S nekem itt vinnem kell a hírt!

Hogy mondjam el, ha átölel?
Ha kérdőn néz, figyel?
Hogy mondjam el,
hogy a kedvese halott?
Hogy a boldogság csak volt?

Véget ért az ifjúság,
Nem maradt más,
csak egy barát!
Hogy mondjam el,
miért pont nekem kell?
Hogy mondjam el?

Engem, aki árvaként cimborák
közt utcán élt,
Hogy egy barát meghalt, árvává
tett megint!
Mercutio énekét én elhittem,
az élet szép,
De már néma, hangtalan
és én itt vagyok magam.
Csupa király élt köztünk,
sokat ökörködtünk, élveztük,
Legyen ellenség vagy jó barát,
nincs ki feltámassza Júliát,
S nekem itt vinnem kell a hírt!

Hogy mondjam el, ez őrület!
Én hogy mondhatnám el,
hogy vége lett?
Hogy a kedvese nem él,
hogy a jövő mit sem ér?
Hogy a világ ellenünk,
mostantól senki nincs velünk!
Hogy mondjam el,
miért pont nekem kell?

Hogy mondjam el az iszonyú hírt,
ha átölel?
Ha kérdőn néz, figyel,
hogy mondjam el?
Hogy a kedvese halott?
Hogy a boldogság csak volt?
Véget ért az ifjúság, nem marad
más csak egy barát!
Hogy mondjam el, miért pont
nekem kell?
Hogy mondjam el?
Hogy mondjam el?
Óóó.. Hogy mondjam el?