Indul a lábam

Indul a lábam, nem tudom, hogy hova.
Arcomon maradt sok ősznek a szaga,
meg a ráncok,
amiket soha nem hagyok el.
Esernyő lett az ég a fejem fölött,
ami alá nap mint nap bemenekülök,
mint az álmok,
amiket soha nem hagyok el.
Soha el...

Csak nézd, ahogy mennek,
szemükben a csendet,
ma kinyílt bennem egy ajtó
hazajött a mozdulatlan utazó.

Lépcsőkön járok,
pörgetnek a hangok,
sok lány szemében láttam már
csöndbarlagot,
édes mézet,
amiket soha nem hagyok el.
Távolodok, de mitől távolodok,
Integetnék,
azt már nem is tudok,
pedig könnyebb,
amikor egy sorsot hagyok el.
Hagyok el...

Csak nézd, ahogy mennek... (ism.)

Csak nézd, ahogy mennek... (ism.)